- Igen?
- Holnap 1D dedikálás lesz a plázában- mondta boldogan a húgom.
- És?
- Apa csak akkor enged el, ha velem jössz- bevettette a kölyök kutya szemeket.
- Öh... Sokáig fog tartani?-kérdeztem szenvedve.
- Valószínű.
- Akkor sportcipőbe megyek.
- Imádlak!- sikított és átölelt.
- Remélem is- mondtam és összeborzoltam a haját.
- Segítesz ruhát választani?- kérdezte, miközben a haját igazgatta.
- Farmer és póló- adtam neki az egyszerű választ.
- Ne már. Jól kell kinézzek- nyávogott.
- Húzz zsákot a fejedre!- viccelődtem.
- Na köszi.
- Vedd fel a kedvenc ruhádat, és egy topánkát.
- Nem lehetne magas sarkút?
- Nem. Sokat kell várni. Te mondtad.
- Igen, de...
- Nincs vita!- szakítottam félbe.- Viszont én megyek. Elrakom magam holnapra. És azt ajánlom te is menj.
- Oké. Jó éjt!
- Neked is. Szép álmokat- mondtam és felmentem a szobámba. Kivettem a pizsit az ágyamból, bementem a fürdőbe, letusoltam, fogat mostam és már mentem is aludni.
***
Másnap arra keltem, hogy valaki sipítozik a fülembe, hogy keljek fel, mert menni kell.
- Utállak!- jelentettem ki, kómásan.
- Siess már. Fél tizenegyre ott kell lenni.
- Mennyi az idő?
- Tíz.
- Te mikor keltél?- kérdeztem rá, hiszen Tina, már teljes harci díszben lengette magát előttem.
- Nem rég. Csináltam neked reggelit is, hogy ne kelljen annyit várni rád. Apa pedig elvisz minket.
- Előbb felöltözök, és utána kajálok.
- Oké- mondta vidáman, és kiment a szobámból.
Magamra kaptam egy ülepes farmert, egy fehér toppot, és egy piros pulcsit. Kifésültem a hosszú sötétvörös hajamat, kiemeltem tussal a smaragdzöld szemeimet, majd felvettem a piros fullcap-emet. Lementem a konyhába, megettem a húgom által készített szenyát- ami remélhetőleg nem volt megmérgezve-, és végül felhúztam a piros DC cipőmet.
- Mehetünk?- kérdezte apa.
- Igen- mondtam és még feltettem magamra az övtáskámat.
Hamar megérkeztünk a dedikálás színterére, ahol már vagy háromszázan álltak.
- Ez most komoly? Öt srác miatt ennyit várni? Nem beteges ez?- kérdeztem.
- Lesznek ennél többen is- mondta Tina.- Beállunk a sorba?
- Még szép. Nem akarok itt éjszakázni.
- Nem akarlak letörni, de csak kettőkor kezdődik a dedikálás.
- Nem lehetett volna ezt akkor közölni, mikor mondtad, hogy sietnünk kell?
- Nem.
- Húgi, én kinyírlak!
- Oké, de majd csak, ha végeztünk.
Megforgattam a szemeimet, amit nem láthatott a sapka miatt. Beálltunk a sor végére. Egészen halk volt a sor, amíg meg nem láttak minket. Pontosabban Tinát. Köztudott, hogy Tina vezeti a suliban az 1D fan clubbot, ezért sokan ismerik. Közösségin is van egy kb. 3000 fős csoportja. Szóval mindenki aki ismeri, körénk gyűltek. Majd nagy örömömre énekelni kezdtek. És nekem ezt kellett hallgatni! Na jó. Eleinte még bírtam, de mikor harmadszorra kezdték el ugyan azt a számot, betettem a fülhallgatóm és valami rappet tettem be max hangerőn. Olyan két óra telhetett el így, és már mehetnékem volt. Nehéz egy helyben állni, így szóltam Tinának, hogy majd jövök vissza, csak sétálni megyek. Nehezen kivergődtem magam a tömegből -ami már nagyon nagy volt-, és elindultam az épület hátulja felé. Egy eldugott részen elővettem a cigimet, és rá akartam gyújtani, de nem volt mivel.
- A fenébe. Hol vagy már?!- beszéltem magamban. Hirtelen valaki megkocogtatta a vállam. Megfordultam és egy napszemüveges, kukás sapis sráccal találtam szembe magam egy gyújtóval a kezében.
- Tessék- nyújtotta felém.
- Köszi- mondtam és kivettem a kezéből. Végre beizzítottam a cigim, és vissza akartam adni neki.
- Hagyd csak. Nekem van még egy- mondta mosolyogva.
- Köszi még egyszer. Örök hála.
- Nincs mit. Amúgy hogy kerülsz ide?
- A húgomat kísértem el. Nagyon be van zsongva. Nem is tudom, hogy lehet valakiért ennyire oda lenni, miközben nem is ismeri őket- szívtam bele a cigimbe.
- Szóval a dedikálásra jöttetek.
- Igen, de én csak kísérő vagyok- a mondandóm végére megszólalt a telefonja.
- Bocsi, mennem kell. Jó volt beszélgetni. A nevedet elárulod?
- Semmi gond. Leila. Leila Butler- mondtam és már el is futott.
Na szép. Én bemutatkoztam, ő meg még a nevét sem mondta el. Igazi úriember!
