Sziasztok!
Azt hiszem, nem bírnálak még titeket itt hagyni. A szívemhez nőttetek. Mindannyian! <3
Szóval második évad! Huhh, remélem vártátok! ;))
Gondolom észrevettétek, hogy a blog levedlette az eddigi awkward külsejét, de ez ne tévesszen meg senkit, hiszen én itt maradtam!
Akkor kezdem is!
Jó olvasást! <3
Hanyagul rúgtam le a Christian Louboutin cipőmet, mely teljesen passzolt az aznapi összeállításomhoz. Imádok Juliette-vel dolgozni, de néha túl pörgősnek tartom ezt az életet. Alig van megállás. Nem is értem, hogy hogyan bírja terhesen...
- Öt perc múlva gyere az irodámba!- suhant el előttem az említett személy, és bement az irodájának üvegajtaján.
Addig elrágcsáltam a salátát, amit a büfében vettem. Éljen az egészséges élet!
Pontosan öt perc múlva felálltam a székemből, és bekopogtam az ajtón. Juliette csak intett egyet, és én már be is léptem. Leültem az asztalával szemközti egyik székre, és vártam, hogy elmondja, pontosan minek is kellett bejöjjek.
- Gondolom hallottál róla, hogy a kis cégünk terjeszkedik.
- Igen- válaszoltam mosolyogva.
- Mióta is dolgozol nálam?- kérdezte úgy, mintha pontosan nem emlékezne arra a napra, mikor felhívtam.
- Egy éve- válaszoltam mosolyogva.
Juliette anyukám legjobb barátnője volt, és én szinte a nagynénémként tekintek rá. Mikor megtudta, hogy Párizsba költöztem, azonnal felhívta nagymamámat, és munkát ajánlott nekem. A munkát csak egy fél múlva kezdhettem, mivel még az iskolában teljesítenem kellett. Mikor felhívtam a fél év elteltével, azonnal munkába is állított.
- És te vagy az egyetlen ember, aki anélkül tudja mit akarok, mielőtt megszólalnék. Rá is térek a lényegre- mosolygott rám, mikor látta izgatott arcomat.
A szó szoros értelmében már pattogtam a kíváncsiságtól. Na igen. Eddig nyugodt voltam, de az új életem mellett megtanultam izgulni, még a legkisebb dolgokon is.
- Meséltem neked minap, hogy Londonban is nyitnék egy irodát- bólintottam.- És te lennél a megfelelő személy, hogy az ottani dolgokat vezesd. Persze, míg meg nem születik a kicsi- mutatott gömbölyű hasára- addig a segítségedre leszek mindenben, de ha látom, hogy boldogulsz, rád bízom.
- Nem is tudom mit mondjak- ámultam el.
- Csak köszönd meg, és indulj pakolni!- mondta nevetve, miközben kihessegetett a szobából.
- És mikor?- gondolom értette a kérdést.
- Holnap reggel. Kilencre ott lesz érted a kocsi.
- Köszönöm!- öleltem át, és egy cuppanós puszit adtam az arcára, majd elköszöntünk egymástól.
Gyalog indultam a nagyszüleim lakásához. Nem akartam külön lakást venni még, hiszen nemrég múltam 18, és nagyi szereti is, ha feldobom a napját.
- Mi ez a jó kedv? Juliette elmondta?- kérdezte nagypapám az ajtóban.
- Igen. És már rohanok is pakolni.
- Tina biztosan örülni fog neked!- ölelt át nagyi.
És ekkor villámcsapásként törtek elő a régi érzések.
Az a fél év, mikor csak a sulira koncentráltam itt, és semmi más nem érdekelt. Csak gürcöltem, hogy ne kelljen arra gondolni, hogy mit is hagytam a hátam mögött.
Majd az utóbbi egy év, mikor segíthettem beindítani egy céget, és sikeres nő vált belőlem. Pontos lettem, bár kicsit idegbeteg a megfelelési kényszer miatt.
Aztán a család -mint általában a hozzám hasonló nőknek- csak mellékes dologgá vált, illetve a férfiak csak úgy váltották egymást. Igaz, nem egy céda lett belőlem, de volt szerencsém megismerkedni pár üzletembernek a helyes fiával, akiket nem lett volna illendő visszautasítani. Kit is akarok hülyíteni?! Semmi pénzért nem utasítottam volna vissza őket.
Már a szobámban álltam a gondolatmenetem végén, de fogalmam sem volt arról, hogy hol is kéne elkezdenem a pakolást. Először kivettem az ágyam alól a két hatalmas bőröndömet, majd azokat kinyitottam. Találomra zúdítottam beléjük minden ruhát, cipőt, kiegészítőt és a többi holmimat. Egyetlen ruhát elöl hagytam, majd a fürdőbe bevonulva végeztem a dolgomat.
Fáradtan dőltem be az ágyba, ám aludni még nem tudtam, ezért bekapcsoltam laptopomat. Meglepődve láttam, hogy érkezett egy új üzenet a privát e-mail címemre. Megnyitottam, és azonnal el kellett mosolyodjak, hiszen Tina küldte.
Leírta, hogy mennyire hiányzok neki. Nem is találkoztunk olyan régen... Január van, és körülbelül 2 hete mentek haza. Lehet kicsit furán hangzik, de nem is gondoltam egy percig sem, hogy nekem kéne visszamenni hozzájuk. Egyszerűen féltem, hogy találkozok vele, hiszen csak úgy otthagytam minden szó nélkül...
Miután minden emlékem, és fájdalmam visszatért, úgy döntöttem aludnom kéne.
- Siess Leila! Mindjárt itt a kocsi- keltegetett nagymamám. A megmentő fekete kávé, már ott volt a kezében.
- Rendben- pattantam ki az ágyból, és a gyors fürdőszobai tevékenységem után a konyhába mentem.
- Hiányozni fogtok!- mondtam nekik.
- Te is nekünk. De tudod, hogy bármikor jöhetsz- mosolygott rám nagyapa.
Dudálást hallottunk. Képzelem, hogy a szomszédok mennyire örülhettek...
Nagyapa segített a bőröndöket lecipelni, majd a sofőr be is tette azokat a csomagtartóban. Halkan ültem a hátsó ülésen, miközben az agyam gőzerővel kattogott. Csoda, hogy a sofőr nem hallotta meg...Azt hiszem, nem bírnálak még titeket itt hagyni. A szívemhez nőttetek. Mindannyian! <3
Szóval második évad! Huhh, remélem vártátok! ;))
Gondolom észrevettétek, hogy a blog levedlette az eddigi awkward külsejét, de ez ne tévesszen meg senkit, hiszen én itt maradtam!
Akkor kezdem is!
Jó olvasást! <3
Hanyagul rúgtam le a Christian Louboutin cipőmet, mely teljesen passzolt az aznapi összeállításomhoz. Imádok Juliette-vel dolgozni, de néha túl pörgősnek tartom ezt az életet. Alig van megállás. Nem is értem, hogy hogyan bírja terhesen...
- Öt perc múlva gyere az irodámba!- suhant el előttem az említett személy, és bement az irodájának üvegajtaján.
Addig elrágcsáltam a salátát, amit a büfében vettem. Éljen az egészséges élet!
Pontosan öt perc múlva felálltam a székemből, és bekopogtam az ajtón. Juliette csak intett egyet, és én már be is léptem. Leültem az asztalával szemközti egyik székre, és vártam, hogy elmondja, pontosan minek is kellett bejöjjek.
- Gondolom hallottál róla, hogy a kis cégünk terjeszkedik.
- Igen- válaszoltam mosolyogva.
- Mióta is dolgozol nálam?- kérdezte úgy, mintha pontosan nem emlékezne arra a napra, mikor felhívtam.
- Egy éve- válaszoltam mosolyogva.
Juliette anyukám legjobb barátnője volt, és én szinte a nagynénémként tekintek rá. Mikor megtudta, hogy Párizsba költöztem, azonnal felhívta nagymamámat, és munkát ajánlott nekem. A munkát csak egy fél múlva kezdhettem, mivel még az iskolában teljesítenem kellett. Mikor felhívtam a fél év elteltével, azonnal munkába is állított.
- És te vagy az egyetlen ember, aki anélkül tudja mit akarok, mielőtt megszólalnék. Rá is térek a lényegre- mosolygott rám, mikor látta izgatott arcomat.
A szó szoros értelmében már pattogtam a kíváncsiságtól. Na igen. Eddig nyugodt voltam, de az új életem mellett megtanultam izgulni, még a legkisebb dolgokon is.
- Meséltem neked minap, hogy Londonban is nyitnék egy irodát- bólintottam.- És te lennél a megfelelő személy, hogy az ottani dolgokat vezesd. Persze, míg meg nem születik a kicsi- mutatott gömbölyű hasára- addig a segítségedre leszek mindenben, de ha látom, hogy boldogulsz, rád bízom.
- Nem is tudom mit mondjak- ámultam el.
- Csak köszönd meg, és indulj pakolni!- mondta nevetve, miközben kihessegetett a szobából.
- És mikor?- gondolom értette a kérdést.
- Holnap reggel. Kilencre ott lesz érted a kocsi.
- Köszönöm!- öleltem át, és egy cuppanós puszit adtam az arcára, majd elköszöntünk egymástól.
Gyalog indultam a nagyszüleim lakásához. Nem akartam külön lakást venni még, hiszen nemrég múltam 18, és nagyi szereti is, ha feldobom a napját.
- Mi ez a jó kedv? Juliette elmondta?- kérdezte nagypapám az ajtóban.
- Igen. És már rohanok is pakolni.
- Tina biztosan örülni fog neked!- ölelt át nagyi.
És ekkor villámcsapásként törtek elő a régi érzések.
Az a fél év, mikor csak a sulira koncentráltam itt, és semmi más nem érdekelt. Csak gürcöltem, hogy ne kelljen arra gondolni, hogy mit is hagytam a hátam mögött.
Majd az utóbbi egy év, mikor segíthettem beindítani egy céget, és sikeres nő vált belőlem. Pontos lettem, bár kicsit idegbeteg a megfelelési kényszer miatt.
Aztán a család -mint általában a hozzám hasonló nőknek- csak mellékes dologgá vált, illetve a férfiak csak úgy váltották egymást. Igaz, nem egy céda lett belőlem, de volt szerencsém megismerkedni pár üzletembernek a helyes fiával, akiket nem lett volna illendő visszautasítani. Kit is akarok hülyíteni?! Semmi pénzért nem utasítottam volna vissza őket.
Már a szobámban álltam a gondolatmenetem végén, de fogalmam sem volt arról, hogy hol is kéne elkezdenem a pakolást. Először kivettem az ágyam alól a két hatalmas bőröndömet, majd azokat kinyitottam. Találomra zúdítottam beléjük minden ruhát, cipőt, kiegészítőt és a többi holmimat. Egyetlen ruhát elöl hagytam, majd a fürdőbe bevonulva végeztem a dolgomat.
Fáradtan dőltem be az ágyba, ám aludni még nem tudtam, ezért bekapcsoltam laptopomat. Meglepődve láttam, hogy érkezett egy új üzenet a privát e-mail címemre. Megnyitottam, és azonnal el kellett mosolyodjak, hiszen Tina küldte.
Leírta, hogy mennyire hiányzok neki. Nem is találkoztunk olyan régen... Január van, és körülbelül 2 hete mentek haza. Lehet kicsit furán hangzik, de nem is gondoltam egy percig sem, hogy nekem kéne visszamenni hozzájuk. Egyszerűen féltem, hogy találkozok vele, hiszen csak úgy otthagytam minden szó nélkül...
Miután minden emlékem, és fájdalmam visszatért, úgy döntöttem aludnom kéne.
- Siess Leila! Mindjárt itt a kocsi- keltegetett nagymamám. A megmentő fekete kávé, már ott volt a kezében.
- Rendben- pattantam ki az ágyból, és a gyors fürdőszobai tevékenységem után a konyhába mentem.
- Hiányozni fogtok!- mondtam nekik.
- Te is nekünk. De tudod, hogy bármikor jöhetsz- mosolygott rám nagyapa.
Dudálást hallottunk. Képzelem, hogy a szomszédok mennyire örülhettek...
- Itt vagyunk kisasszony!- zökkentett ki gondolat menetemből.
- Köszönöm szépen- válaszoltam. Még kitette a csomagjaimat egy gurulós kocsira, majd beszállt a fekete Mercedes-be, és otthagyott a reptér bejáratánál.
Megnéztem a jegyemet, és akkor tudatosult bennem, hogy első osztályra szól. Ezért még kitekerem Juliette nyakát! Jó lett volna nekem a turista osztályon is, főleg, hogy csak egy és negyed óra az út.
Becsekkoltam, majd mivel még volt bő egy órám a felszállásig, a vámmentes boltokban kezdtem nézelődni.
- A British Airways Angliába induló járat utasait megkérem, hogy kezdjék meg a beszállást!- hallottam a hangszóróból áradó női hangot.
Amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam a hosszú sor felé, ám mielőtt beálltam volna oda, megláttam a másik sort, ami az elsőosztályú utasoknak volt. Milyen szerencse, hogy nem leghátulra kellett beálljak.
Az utat végigaludtam, aminek különös képen örültem, hiszen nem a kedvencem a levegőben repkedés. Sőt, az a magasság már meghalad minden határt.
Mikor kiértem a Heathrow repülőtér elé, leintettem egy taxit, és megkértem, hogy vigyen el egy hotelbe. Hogy miért hotelbe?! Milyen lenne már, ha hazaállítok, és feltéve ott van mindenki. Kicsit kínos lenne... Mindenki számára.
Miután megkaptam a szállodai szobát, azonnal birtokba is vettem. Nem akartam sokáig itt maradni, hiszen apáék tárt karokkal várnak. Legalábbis mindig elmondják vagy hatszor, hogy visszamehetek, ha akarok.
- Szia Tina! Olvastam a tegnapi leveledet, és gondoltam felhívlak.
- Szia! Képzeld el, Gemmát eljegyezték!- jelentette be azonnal. Kellett pár perc, míg leesik, hogy ki az a Gemma. Életemben nem találkoztam vele, viszont azt tudom, hogy az exem nővére.
- Hát akkor sok boldogságot neki. Mi jót csinálsz?- érdeklődtem.
- A srácok próbálni vannak, így egyedül vagyok itthon. Kár, hogy nem vagy itt- mondta szomorkásan.
- Ne aggódj, hamarosan találkozunk!- mondtam neki, majd meg se gondoltam, hogy mit csinálok, csak felkaptam a táskámat, és elindultam. Az egész utat végigbeszéltük, és mikor az ajtón csöngettem, mondta, hogy várjak egy pillanatot.
Ott álltunk egymás előtt, de látszott rajta, hogy nem tudja hová tenni a dolgot.
- Te? Hogy? Mikor?- kezdett el kérdezősködni, miközben a nyakamba ugrott.
- Ma reggel érkeztem.
- Hogy-hogy itt vagy?
- Vissza költözök Londonba!- mondtam vigyorogva, mire újra a nyakamba találtam.
