2012. július 29., vasárnap

10.rész




Na szervusztok! itt az új rész! Juhééé.
Akkor teszek föl következő részt, ha kapok legalább három megjegyzést...

Jó olvasást, legyetek jók!
Sietek a következővel, de mivel nyaralok, nem tudom mikor lesz fent...









- Bulizzunk egy nagyot- mondtam sóhajtva.
- Akkor szedjétek össze a cuccaitokat, addig meg elmosogatunk- mondta Niall.
A fiúk bementek a konyhába, mi meg Tinával felmentünk a szobáinkba. Gyorsan bepakoltam egy kis sporttáskába minden szükséges dolgot, majd átmentem Tinához, a közös fürdöszobánkon keresztül. Éppen a gardrób szekrényében turkált.
- Hát te mit csinálsz?- kérdeztem tőle.
- Mintha nem lenne egyértelmű... Ruhát keresek.
- Szerintem így is, úgy is bejösz Niallnek.
- Gondolod?
- Látom.
Erre nem mondott semmit, csak elpirult. Ő is betette a ruháit egy táskába, majd elindultunk lefelé. Beültünk a kocsiba, amelyikkel Louis jött. Mivel Niall és Zayn nem tudnak vezetni. Most csak egyikünknek kellett az egyik fiú ölébe ülni, mert ugye Liam nem volt velünk. Meghagytam Tinának az élményt, így ő ült Niall ölébe, középen én, másik oldalamon Zayn, az anyós ülésen Harry, a volán mögött pedig Louis.
Nem sokat mentünk mikor Louis leállította a kocsit. Egy szép társosházat pillantottam meg. Kiszálltunk a járműből.
- Harryékhez megyünk, mivel az ő lakásuk a legnagyobb- mondta Zayn.
- Azt hittem, hogy egy teljes házatok van- értetlenkedtem.
- A milyénk a ház, de négy lakás van benne.
- És kik lakank együtt?- kérdeztem.
- Harry és Louis- válaszolta Niall.
Csak bólintottam egyet. Louis kinyitotta a kaput, és beállt a kocsival a garázsba, mi pedig a lépcsőház felé mentünk a többiekkel.
Nagyon jó volt a ház elrendezése. Harry kinyitotta nekünk a bejárati ajtót, mi pedig beözönlöttünk a nappaliba, míg Niall felhívta Liam-et, hogy hol vannak.
- Elszaladok piáért és Eleanor-ért. Legyetek jók!
- Rendben édesem!- szólalt meg mellettem Harry. Louis éppen ment ki, mikor Liam és Danielle lépett be az ajtón.
- Sziasztok!- köszönt mindenki egyszerre.
- Lányok, ő itt Danielle. Dan ők itt Tina és Leila- mutatott be minket egymásnak Liam.
- Ha már mindenki ismer mindenkit, akkor csinálhatnának a lányok szendvicseket- mondta Niall.
- Kitolod a formás popódat a konyhába és megcsinálod magadnak!- mondta neki Tina és elkezdték egymást bökdösni...
- Körbevezettétek a lányokat?- kérdezte Danielle.
- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem- motyogta mellettem Harry.
- Gyertek lányok- mondta Zayn és felpattant az egyik fotelből. Mindent megmutattak nekünk, ami szükséges lehet számunkra.
Mivel a bulit Louisék lakásában akarták tartani, ezert el kellett dönteni, hogy ki hol alszik, mert nem gondolta senki sem, hogy részegen még ajtót fognak nyitogatni a többiek.
Elég kisebb vita lett a dologból, és a közepén érkezett meg Louis és Eleanor. Harry és Zayn velem akartak aludni. Niall a húgommal, amit én nem akartam engedni, de Liam biztosított róla, hogy Niall szándékai tiszták. Eközben Louis kiselőadást tartott nekem a két srácról akik velem akartak aludni. Pro és kontra összehasonlítással. Komolyan, nem tudom, hogy hogy tudott egy perc alatt összeszedni minden dolgot róluk... A lányok- a húgomat is beleértve- csak ültek a kanapén csöndben és nézték a történéseket. Nehezen sikerült kitárgyalni a dolgokat. Liam megköszörülte a torkát és beszélni kezdett. 
- Szóval, az imént megvitattuk, hogy ki hol fog aludni- mondta diplomatikusan, mintha az elmúlt fél órában nem lett volna felfordulás. 
- És?- kérdezte siettetve Tina. 
- Louis és El, Louis szobájában. 
- Ez sejthető volt- mondta Dan, miközben a gerlepár ölelkezett. 
- Niall és Tina az egyik vendégszobában- folytatta Liam. 
- Köszi Leila- hálálkodott az Ír manó. 
- De, ha egy ujjal is hozzá mersz érni...- fenyegettem. 
- Nem fogok! Ígérem! 
- Remélem is...- bár tudtam, hogy az érzéseiket nem tudom irányítani. 
- Harry egyedül. Zayn Leilával a másik vendégszobában- szólalt meg ismét Liam. 
- Miért nem Harryvel?- kérdezte Tina. 
- Mert Zaynnel szeretnék- adtam az egyszerű választ. 
- Én pedig Dannel hazamegyek, mert én úgysem iszom alkoholt- fejezte be Liam. Mindenki elfogadta az alvásrendet, így nem kellett ezzel foglalkozni. 
- Louis ugye vettél whisky-t?- kérdezte reménykedve Harry. 
- Igen. Meg még sört is. 
- Isten vagy!- mondta kicsit túlozva a dolgokat Harry. 
- Nem tudom, hogy vagytok vele, de én bulizni jöttem- utalt Dan arra, hogy el kéne kezdeni az alapozást, zene hallgatást stb. 
- Kezdjétek el, én addig elintézek két telefont- mondtam nekik, majd kivonultam a folyosóra, onnan pedig az előszobába. Előszedtem a mobilkészülékemet (milyen hosszú szó... Szerk.), és felhívtam édes jó apámat, hogy közöljem vele, ma bulizunk Tinával és hogy ne várjon haza minket. Meglepetésemre megkérdezte, hogy azoknál a fiúknál vagyunk, akik nálunk voltak. Erre a válaszom egy igen volt, mire megjegyezte, hogy szimpatikusak voltak neki a fiúk. Hát oké... Nem tudtam mit válaszolni rá... Apa megengedte, hogy öt fiúnál töltsük az estét és az éjszakát. Érdekes... 
A másik hívást Dorothy felé intéztem, akit sajnos elég keveset látok mostanában. Egy kicsit beszélgettünk, majd muszáj voltam lerázni mert megjelentek mellettem a többiek és azt ordították a telefonba, hogy elrabolnak és grillen megsütnek... Gondolom Niall volt az ötletgazda. És még nem is ittak meg egy fél sört sem... Hallottam, hogy Do jól szórakozik a vonal tulsó végén, de elköszöntünk egymástól. 
- Végeztél?- kérdezte Zayn. 
- Jaja. Most már csak a tiétek vagyok!- mondtam, majd a fiúk arcán elsuhant egy két féloldalas mosoly. 
- Ne tegyél félreérthető kijelentéseket a fiúk előtt- mondta El. 
- Hidd el, mindig félreértik- folytatta Dan. 
- Köszi a tanácsot!- mosolyogtam rájuk. 
- Akkor, medencézünk?- kérdezte Niall. 
- Úgy nézünk ki, mint akik fürdésre alkalmas ruhában vannak?- kérdezte Tina. 
- Tőlem meztelenül is jöhettek- válaszolta Harry. 
- Oké- rántottam vállat és elkezdtem vetkőzni.

2012. július 26., csütörtök

9.rész

Itt az új rész, egy kis késéssel... Remélem tetszeni fog. Ha így van, akkor kérlek hagyj egy megjegyzést nekem... 

Köszönöm, hogy olvassátok!
Nélkületek nem lenne értelme írni!










Feldobta a palacsintát majd az pontosan esett vissza a serpenyőbe.
- Hű de ügyes itt valaki- jegyeztem meg.
- Zsonglőrködésben profi vagyok- fényezte magát.
- Nem csak abban- tettem hozzá olyan halkan, ahogy csak tudtam.
- Mondtál valamit?
- Nem. Semmit- mosolyogtam rá óvatosan, amit ő is viszonzott. A szokásos féloldalas mosoly, amit a srácok szoktak bevetni.
- Szólok a többieknek, hogy kész az ebéd.
- Oké. Addig megcsinálom a maradékot.
Be hessegettem őket a konyhába, és helyet foglaltak az asztalnál.
- Ki milyet kér?- kérdeztem.
- Nutellásat- válaszolt rögtön Niall.
- Én is- felelte mindenki egyszerre.
- Könnyü kör volt- mondta Harry.
Kivettem az említett édességet a szekrényből. Harry az asztal közepére tette a kaját, és végül mi is leültünk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy elfogyott az egész üveg nutella.
- Mehetünk bevásárolni- állapította meg Tina.
- Nekünk is kéne- mondta Zayn.
- Mióta laktok a környéken?- kezdett kérdezősködni Tina.
- Pár hónapja. Nehéz volt a költözés, de sikerült- válaszolt Louis.
- Szar lehet a családtól távol- jegyezte meg szomorúan Tina, hiszen ő is átérzi, milyen nélkülözni a szülőket. Igaz apa velünk van, de őt egyre kevesebbszer látjuk a munkája miatt.
- Tényleg. A szüleitek nem bánják, hogy négy srác tanyázik a házukban?- kérdezte Harry. Szó nélkül felpattantam és elindultam a kert felé.
- Valami rosszat kérdeztem?- hallottam Harry hangját, miközben mentem a cél felé, ami jelen esetben a hintaágy volt. Rágyújtottam. Tudom, hogy ez nem megoldás semmire sem, de ha egyszer engem megnyugtat?!
Tudtam, hogy egyszer úgy is fel fog merülni a család téma, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar. Hiába próbáltam elhitetni a külvilággal, hogy minden rendben van, néha nem sikerül erősnek maradni. Hirtelen jött a téma, én meg nem tudtam mit kezdeni vele, így elmenekültem.
Lépteket hallottam, majd felnéztem a közeledő alakra.
- Nagyon sajnálom- mondta és leült mellém.
- Nem tehetsz róla. Tina elmondta?- fújtam ki a második cigi füstjét a számon. Bólintott, majd meglökte kicsit a hintaágyat, így az ringatózni kezdett alattunk. A fejemet a vállára hajtottam és úgy folytattam a káros tevékenységemet. Nem mutatott semmi jelet arra, hogy zavarná a dolog. Elnyomtam a cigit fél perc múlva, és abban a pillanatban könnyek szöktek a szemembe, amiket már nem tudtam visszafojtani. Átölelt. Jó volt érezni, hogy van mellettem valaki. Mikor már kezdtem megnyugodni, elhúzódtam tőle.
- Bocsi- mondtam neki, és felhúztam a lábaimat, majd törökülésbe ültem.
- Semmi baj. Megértem. Friss a seb- mondta és ő is felhúzta a lábait maga mellé.
- Nem szeretek róla beszélni.
- Senki sem szereti az ilyesfajta témákat.
Rám mosolygott, amit én próbáltam viszonozni, több-kevesebb sikerrel. Próbáltam letörölni a könny által elkenődött sminkemet. Már vettem elő a következő szál cigit, hogy meg gyújtsam mikor meghallottam apu hangját. Vészesen közel volt a háznak azon részéhez, ahol ki lehet jutni a kertbe. Harry gyorsan kikapta a kezemből a cigit és próbálta eldugni a zsebében, a dobozával és az öngyújtóval együtt. Kedves volt tőle, hogy próbál megmenteni egy kínos beszélgetés elől.
- Szia apa!
- Jó napot!- köszönt Harry.
- Sziasztok- köszönt félig felvont szemöldökkel.
- Apa, ő itt Harry- mutattam be egymásnak őket.
- Örvendek Mr. Butler.
- Úgy szintén- mondta neki, majd felém fordult.- Csak hazajöttem pár iratért.
- Este mikor jössz?
- Még nem tudom. Viszont szólj, ha elmentek bulizni.
- Oké.
- És vigyázz a húgodra!
- Rendben- forgattam meg a szemeimet. Tina is tud magára vigyázni, nem kell neki dada... Felrohant a dolgozó szobájába az említett papírokért, majd mikor mentünk be Harry-vel a nappaliba, csak egy ajtócsapódást hallottunk és már el is tűnt.
- Mindig így siet apukátok?- kérdezte Louis pár másodpercnyi csönd után.
- Igen. De ez a jobbik eset, mert látjuk. Van amikor csak az asszisztensét küldi hozzánk el.
- Akkor ma elfelejtjük a rossz dolgokat, és partizunk egyet nálunk- jelentettek ki Niall ellentmondást nem tűrő hangon.
- És pizsamát is hozzatok!- mondta Zayn.
- Mi meg felhívjuk El-t és Dan-t Liammel, hogy jöjjenek ők is- szólalt meg Louis is.
- Részemről oké- mondta Tina egy nagy vigyorral az arcán.
- Leila?- nézett mindenki rám egyszerre. Nem akartam gonosz testvér lenni, de jól meg kellett gondolnom a dolgot...