2013. október 2., szerda

65.rész ♕ (Második évad 11.rész)

Megint egy csomó díjjal gazdagodtam, de olyan szinten nincs időm, hogy örülök, ha a részeket fel tudom tenni. Szóval sajnálom, hogy nem rakom ki őket! Itt köszönöm azoknak, akiktől kaptam! ♥♥♥
Illetve bocsánat, hogy ilyen későn hozom, csak elromlott a telefonom, amiben benne volt az egész rész. Így újra kellett írjam. :$ Plusz még a suli is húzós, de próbálkozom.


- Huhh egy csík- eszmélt fel a bámulásból Tina.
- Többet nem akarom ezt átélni!- jelentettem ki, majd a fürdőszobai szemetesbe dobtam a használt tesztet.
- Lehet, hogy csak elrontottad a gyomrod- mondta, mikor visszaértem.
- Lehet- válaszoltam, majd visszadőltem az ágyba.
- Lemegyek a többiek után.
- Oké. Érezd jól magad.
- Neked is azt kéne...
- Majd ha jobban leszek, lefáraszthatsz. Megígérem!- mosolyogtam rá.
- Szavadon foglak!- figyelmeztetett, majd kiment a szobából.
Néhány plusz óra alvás után, már szinte tökéletesen éreztem magam, bár még a hasam fájt.
Kimentem a nappaliba, ahol a többiek éppen filmet néztek. Leültem az utolsó szabad helyre, ami Tina és Danielle között volt.
- Hogy vagy?- súgta a fülembe az utóbbi.
- Sokkal jobban.
Nem válaszolt, csak rám mosolygott, majd odabújt Liamhez, és nézte tovább a filmet, ami már eléggé a vége fele járt.
Én is a képernyőre szegeztem a tekintetem, és figyelmesen néztem az utolsó tíz percet.
- Mi lesz a következő?- tudakolta Zayn, mikor már a stáblista ment a képernyőn.
- Toy Story?
- Liam!-szóltunk rá egyszerre.
- Oké. Oké- emelte fel megadóan kezeit.
Végül az éhezők viadalát kezdtük el nézni, mert a többség még nem látta. Közöttük én sem.
Olyan éjjel egy körül mehettünk el aludni. Mindenki holt fáradt volt, még én is, pedig átaludtam az egész napot.
Reggel korán kipattantak a szemeim. Gyorsan elkészültem, majd a kis konyhában elkezdtem kávét főzni. Óvatosnak kellett lennem, mert Harry alig négy méterre aludt a kanapén. A lehető leghalkabban próbáltam ténykedni, de sajnos ez nem jött össze. A bögre hangosan csattant a mosogatóban. Szerencsére nem tört össze, de Harry felébredt a zajra.
- Bocsi. Kérsz kávét?- néztem rá.
- Igen- mondta, és mellém sétált. Csak egy alsónadrág volt rajta, és próbáltam nem a tökéletes testét nézni.
Elkészítettem neki az italt, majd letettem a konyhapultra, ami előtt ült. Bólintott egyet köszönet képen, majd belekortyolt. Azonnal elmosolyodott. Gondolom azért, mert ízlett neki. De nála sosem lehet tudni...
Mikor végzett vele, betette a bögrét a mosogatóba, majd elindult a szobám, mármint szobája felé.
Becsukta maga mögött az ajtót, én pedig leültem a kanapéra, majd bekapcsoltam a tv-t.
- Jó reggelt!- köszönt Tina és Niall egyszerre, mikor kinyitották a szobájuk ajtaját.
Visszaköszöntem nekik, ők pedig lehuppantak mellém.
Hangosan vágódott ki a szobaajtó, amin Harry lépett ki egy szál törölközőben.
- Ez mi a szar?- állt elém, és az arcomba nyomta a tesztet.
A francba!
- Menjünk be a szobába- mondtam egy torokköszörülés után. Tina vészjóslóan nézett rám. Magamtól is rájöttem, hogy ez nehéz menet lesz...
- Te tudtad?- fordult hirtelen a páros hím tagja felé.
- Öhh.. Nem- válaszolt zavarodottan.
- Persze...- válaszolt Harry, majd újra rám nézett.
Elindultam a szoba felé, és éreztem, hogy Harry követ, majd mikor beértünk a helységbe, hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Csoda, hogy nem szakadt ki a helyéből.
- Mi ez?- kérdezte újra.
Gondolom tisztában volt vele, hogy pontosan mire is való az az izé...
- Harry...- kezdtem, de azonnal félbe is szakított.
- Ne Harry-z itt nekem!- nézett rám mérgesen.
- Mit érdekel a dolog?- emeltem fel a hangom.
- Szerinted?- emelte föl fél szemöldökét.
- Oké. Értem, de nem vagyok terhes.
- Köszi, hogy szóltál...- mondta gúnyosan.
- Ki mondta, hogy esetlegesen tőled lenne?- kérdeztem, mire lefagyott az arcára az a gúnyosság.
- Hihetetlen vagy! Legalább tudod, hogy ki lett volna a szerencsés? Vagy annyi mindenkivel összefeküdtél, hogy nem is tudod ki lenne az?
Övön aluli ütés... Köszi Harry!
- Ohh fogd már be! Semmi közöd a magánéletemhez.
- De van!- jelentette ki merő egyszerűséggel.
- És ugyan mi?- most rajtam volt a sor, hogy a szemöldökömet felhúzzam.
Na ez az, amire nem tudott válaszolni.
Halkan kopogtak az ajtón, majd Tina lépett be.
- Megvagytok?- kérdezte.
- Még nem gyilkoltuk meg egymást- válaszoltam.
- Együtt hagyhatlak titeket?- tette fel újabb kérdését Tina.
- Már megyek is- néztem Harry szemébe, amiben hihetetlen csalódottságot véltem felfedezni.
- Mi a terv mára?- kérdeztem már kint a nappaliban. Ahol már mindenki ott volt. Talán felkeltett mindenkit a vita?!
- Te a lányokkal vásárolni mész- mutatott rám Louis.
- És ti?- utaltam a srácokra.
- Szörfözni megyünk- válaszolt Liam.

26 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádom <3 Siess a kövivel:)

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    Nagyon tetszett ez a rész, is úgy mint az előző, bár nekem kicsit rövid volt, de mindegy, a lényeg, hogy megérkezett! Tudod, hogy mennyire vártam már? És teljesen azt hittem, hogy babájuk lesz, de így is jó :) Kicsit élveztem ahogy Harry kiakadt :) Megnéztem volna éleőben az arcát :DD

    xxx. Szintia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál.
      Hát inkább hoztam egy rövid részt, minthogy még várjatok. Tényleg sajnálom, hogy későn hoztam. De ugye jobb későn, mint soha... :$
      Igen... Harry kicsit (!) kiakadt. xD Én is megnéztem volna a csinos kis pofikáját. *.*

      Törlés
  3. Szia! :)
    Mégcsak most találtam rá a blogodra de azthiszem hogy nagyon jól tettem....
    Ilyen jó blogot még nem láttam, egyszerűen az embernek érzelemhullámai vannak ettől a blogtól...
    Amikor az a rész volt hogy Lia elmegy én egyszerűen sírtam rajta nagyon jó lett....
    És most hogy újra együtt lett mindenki gondoltam minden olyan lesz mint régen...erre jött ez a meglepetés :)
    nagyon jól írsz téged megáldott az Isten ezzel a képességgel....
    Ne hagyd abba az írást és hamar hozd a kövi részt :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Huhh nagyon köszönöm ezt a hozzászólást. Sokáig nem kaptam elég visszajelzést és energiát az olvasóimtól, de ez nagyon jól jött. :')
      Nem vagyok biztos ebben a megáldás dologban, de köszönöm, hogy így gondolod. Sokat jelent ez nekem.
      A következő rész nem tudom mikor lesz fent, de próbálom csinálni. :$
      Még egyszer köszi! ♥♥♥

      Törlés
    2. Szia!!!
      Köszi a válaszod és én nagyon szurkolok és pozitív energiát fogok adni ha szükséged van rá csak szólj :D :) <3

      Törlés
    3. Szia újra! :)
      Ne hülyéskedj, ilyen hozzászólásokat olvasni nagyon felemelő érzés. (Persze csak akkor, ha komolyan gondolja az ember). Még egyszer (ezerszer) köszönöm! ♥
      A nevedet elárulod? Csak mert ez a "Névtelen" dolog nem nagyon jön be. :/

      Törlés
    4. Szia!! :)
      Örülök neki..én csak az igazat mondom...
      Felemelő érzés ilyen blogokat olvasni mert más az ember kedve és beleléli magát a történetbe. :)
      És persze a neve Lívi...:) :) <3

      Törlés
    5. Úgy sajnálom. :( Ma lett volna időm írni, de a papírt bent hagytam, amin rajta volt a rész fele. :$
      Köszönöm a nevedet! xD

      Törlés
    6. Nem baj..nekem bármikor jó az új rész :) és szívesen

      Törlés
  4. Nem hiszem el! Találok egy blogot, elkezdem olvasni, de nem tetszik. Keresgélek tovább, de egyszerűennem találok egy jó blogot, mertmindegyik olyan összecsapottnak és öszefüggéstelennek tűnik, aztán....aztán megtaláltam ezt a blogot és nem birtam felálni a székből! Elkezdtem olvasni és bár a kövi részek fent voltak, hisz' mégcsak az elején jártam , de a részek végn mindig izgultam, hogy mi fog történni a kövi részben. Mindig ha elkellett mennem pár percre azt is sajgó szívvel és kattogó aggyal tettem meg. Most elolvastam idáig és gratulálni akarok neked amiért egy ilyen fantasztikus sztorit írsz!! És esedezve kérlek arra, hogy hamar hozd a fojtatásokat mert bele fogok bolondulni a várakozásokba!!! Mégegyszer HATALMAS gratuláció a blogod miatt!! :))
    Ui.: Sajnálom, hogy ilyen hosszúra sikerült a monológom, de nagyon szeretem az írásodat és ezt ki is akartam fejezni! Remélem sikerült! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hirtelen azt hittem, hogy ez a blog sem tetszik. Mármint úgy kezdte, és bevallom, kicsit csalódott lettem. Majd tovább olvastam, és wow.
      Hihetetlen, hogy ilyen dolgokat tudok kiváltani emberekből. Sosem hittem volna, hogy képes vagyok ilyenre!
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem egy ilyen felemelő hozzászólást! :')
      Az új részről annyit, hogy szerintem a héten még fent lesz. De nem akarok ígérgetni, mert sosem tartom be... xD
      U.i.: Egyáltalán nem zavar a hosszú üzenet, sőt! Őrülök neki! :) Még egyszer köszönöm, hogy leírtad a véleményed! ♥♥♥

      Törlés
  5. Szia!
    Nemrég találtam rá a blogodra és nagyon tetszik!!!!! Tudom hogy elfoglalt vagy de légyszíves tedd fel mihamarabb az új részt!!!
    Szerencsekismalac

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik a blogom. Próbálkozom a dologgal, de egy hát múlva lesz a szalagavatóm, és még rengeteg dolgot el kell intézzek addig. :$ Sajnálom!
      És köszönöm, hogy írtál! :) ♥

      Törlés
  6. MIÉRT? Miért nem rakod fel a folytatást? Szeretem a blogodat! És nem rakod ki a kövit? Miért? Akkor legalább írd ki légyszíves, hogy nem folytatod a sztorit, minthogy abban reménykedjek, hogy tovább olvashatom ezt a remek sztorit! :( Mert még mindig reménykedek benne (igen, ilyen hosszú idő után is), hogy egyszer folytatod... És remélem, hogy nem hiú reményeket ébresztesz bennem... Mert akkor nagyot fogok csalódni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálom írni a részt, de végzős vagyok és nem mindig van időm. Jövőhéten lesz a szalagavatóm, és még csomó dolgot el kell intézzek.
      Írom, csak nem megy gyorsan.!

      Törlés
    2. Jó, én megértem, csak nagyon szeretem a blogodat és elkeserít, hogy nem tudom olvasni... :(
      Ui.: Bocsi a kitörésem miatt, csak (ahogy már említettem) nagyon bírom a blogodat és csak emiatt volt egy kicsit rossz indulatú a komim. De csak azt akartam vele kifejezni, hogy jól írsz és szeretném tovább olvasni. De a jó dolgokhoz idő kell. :)

      Törlés
    3. Remélem lesz majd egy kis időm. Na meg alkotói válságban vagyok. :$

      Törlés
  7. Szia megint én :-)
    Tudom milyen az alkotói válság...nehéz ügy. Nagyon várom az új részt és szurkolok az ihletért
    Szerencsekismalac

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia megint te :)
      Egyenlőre nem lesz új rész, és lehet, hogy nem is folytatom.

      Törlés
  8. Csak Szerencsekismalac miatt néztem be a blogodhoz, de annyira megtetszett, hogy pár óra alatt elolvastam! Egyszerűen imádom!
    Megéri folytatnod, mert fantasztikus!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és írnám is, csak nincs időm meg ihletem. Januárban kis érettségim lesz, és tanulni kéne rá, májusban pedig rendes érettségi. :$
      De a kettő között remélem tudok majd írni.
      Köszönöm szépen, hogy írtál. :) ♥♥♥

      Törlés
  9. Sziaa!!Tudom hogy most irok eloszor csak most talaltam meg a blogodat es UR-ISTEN!!nagyoooooooooooooooooooooooooooooooooooooon-nagyooooooooooooooooooooooon joo sok sikert az erettsegikhez de remelem hamar hozod a kovi reszt EGYSZERUEN IMADOOOOOOOOOOOOOOOOOOM <3 nagyopn kerlek siess! :( :)) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. :)
      Örülök neki, hogy írtál.
      Az a helyzet, hogy nincs ihletem és mostanában elég sok rossz dolog történt velem. Én is remélem, hogy minél hamarabb tudom nektek hozni az új részt, még akkor is, ha ennek a mostani esélye egyenlő a nullával.
      Próbálkozom. És köszönöm, hogy írtál! ♥ :)

      Törlés