48.rész

Köszönöm mindenkinek, itt és a Facebook-on is!
Itt is az újabb rész!
Mondtam, hogy gyors leszek! ;)

[Írói hozzáfűzés: Ez a rész, kicsit máshogy sikerült mint az eddigiek. Hozzá kell tegyem, hogy ezt a részt már vagy fél éve megírtam.
Remélem azért tetszeni fog! :))]



(+18)

*** 1 hónappal később ***

Harry éppen egy szőkeséggel smárolt a táncparketten. Könyörgöm, ha már együtt vagyunk, ne csináljon ilyeneket! Ne a szemem előtt!Tudom, hogy már egy hónapja járunk, és nehéz neki sex nélkül, de ha szeret, megvárja, hogy készen álljak rá.
- Zayn, kimegyek levegőzni!- szóltam a név tulajdonosának. Ebben az egy hónapban olyan volt ő nekem, mint egy bátyó. Mindenben segített, és nem hozta föl a múltat.

- Oké kiscsibe!
Felszedtem a lenge pulcsimat magam mellől a táskámmal együtt, és elkezdtem átverekedni magam a tömegen. Nagy nehezen kiértem a friss levegőre, és szóltam a biztonságinak, hogy még majd visszamegyek.
Pár méterre találtam egy padot, amire ledobtam magamat, és rágyújtottam. Már leszokó félben vagyok, de néha muszáj engednem a kísértésnek. Főleg ha ideges és mérges vagyok.
Talán két percig ülhettem ott, mikor egy húszas-harmincas éveiben járó férfi leült mellém. Egyre közeledett, mire én felpattantam a padról és menni készültem volna, de elkapta a csuklómat.
- Hova, hova?- kérdezte gúnyosan, és erősebben szorított. Nem szóltam semmit, csak próbáltam kiszabadulni a kezei közül.
Elkezdett ráncigálni egy kis sikátor felé. Éreztem, hogy baj lesz, így elkezdtem sikítani. Befogta a számat a szabad kezével. Csak akkor engedett el, mikor már hallótávolságon kívül voltunk.
- Mit akar?- kezdtem kétségbe esni.
A dolgok, amik így kezdődnek, sosem végződnek jól...
Ebben az esetben sem kecsegtetett semmi jót a jövő, mert elkezdte letépni a ruhámat.
Ha lehetséges, akkor az előzőnél is hangosabban kezdtem segítségért kiáltani. A pasas megunhatta, mivel bekötötte a számat. A ruhák sorba kerültek le rólam...
Elkezdtem vergődni a kezeiben, hogy kiszabaduljak, ám ez nem bizonyosult jó ötletnek, mivel felpofozott, illetve a csuklómat kezdte szorongatni.
- Maradj nyugton!- parancsolt rám mérgesen.
Hirtelen lehúzta a gatyáját, és belém mélyesztette magát. Abban a pillanatban elsírtam magam. Nagyon fájt. Felsikítottam, mikor elkezdett mozogni bennem. Nem akartam vele! Nem akartam most! Nem akartam egy utcán! Nem akartam sehogyan sem!
Levette az anyagot a bekötött számról, és megpróbálta a nyelvét az én térfelemre gyömöszölni. Elhúztam a fejem előle, de akaratosan megragadta a hajamat és maga felé kezdett tolni. Mikor a nyelve beutat nyert a számba, ráharaptam arra. Újra felpofozott. Még mindig bennem volt, és egyre intenzívebben mozgott. A könnyek folyamatosan folytak az arcomon. Zokogtam...
- Fogadjunk, hogy szűz voltál még!- mondta mosolyogva, és belemarkolt a fenekembe. Nem válaszoltam, csak elkezdtem sikítani.
- Fogd már be!- üvöltött rám, és megint felpofozott.
Elkezdett forogni velem a világ. Elhomályosodott minden...

Egyenletes, monoton pityegésre ébredtem. Lassan kinyitottam a szemeim, és egy fehér szobában találtam magam.
Körbenéztem és a kanapén megláttam Zayn-t, mellettem a széken pedig apát. Mindketten békésen aludtak.
Meg akartam szólalni, de nem jött ki hang a torkomon. Az említett testrészemhez emeltem a kezeim, amivel felébresztettem apát.
- Zayn!- jelentette ki hangosan, mire az említett személyt felkeltette.
- Hívok orvost!- mondta Zayn, majd kisietett a szobából. Hozzáteszem útközben elbotlott a kanapé sarkában... Fél perc múlva visszatért egy fehér köpenyes nővel.
- Jó estét! A nevem Dr. Gabriella Smith- nyújtott nekem kezet.
- Jól van?- kérdezte Zayn azonnal.
- Ki is a fiatalember?- kérdezte a doki.
- Barát- felelte apa.
Nyitottam a szám, hogy mondjam ő a legjobb barátom, de megint nem jött ki egy hang sem a torkomon.
- A sok sikítástól elment a hangod. Egy-két nap múlva vissza fog térni, viszont addig nem szabad erőltetni. A sérüléseid nem komolyak, csak a bal csuklód zúzódott, illetve az ajkad felrepedt, amit összevarrtunk. Egyenlőre ennyi elég. Holnap visszajövök és megbeszéljük a többit.
Bólintottam egyet.
- Látogatók bejöhetnek?- kérdezte apa.
- Igen, de ne sokan egyszerre és mindig legyek köztük egy lány! Kellemes pihenést!- köszönt el, majd kiment.
- Úgy aggódtam!- mondta apa, és átölelt.
- Többet nem engedlek el sehová sem egyedül- mondta Zayn, majd ő is átölelt.
- Akarod, hogy bejöjjenek a többiek?- kérdezte apa, mire megráztam a fejemet.- Tina nagyon szeretne látni. Ő jöhet?- bólintottam. Apa kiment, és bejött Tinával együtt.
- Szia. Hogy vagy?- borult a nyakamba azonnal.
- Nem tud beszélni- mondta halkan Zayn, mire Tina hangos sírásba kezdett.
Ott feküdtem az ágyon, tehetetlenül, és nem bírtam megnyugtatni. Óvatosan átöleltem a hátát, de mikor megláttam a lila csuklómat, azonnal visszahúztam a kezemet, amit Tina is észrevett.
- Hülye állat! Remélem megtalálják, és börtönbe kerül- mondta mérgesen Tina.
- Mindenki ezt szeretné- mondta Zayn.
Még egy kicsit beszélgettünk, illetve ők beszéltek én meg bólogattam, vagy ráztam a fejemet. Igazság szerint nem nagyon figyeltem oda rájuk, és csak akkor eszméltem föl, mikor már el akartak menni, mert vége volt a látogatási időnek. Mindhárman megpusziltak, ám mikor Zayn volt a soros, megfogtam a kezét jelzés képen. Nem akartam egyedül maradni egész éjszakára. A nővérke bejött szólni, hogy hagyják el a kórtermet, de apa látta rajtam, hogy kétségbe vagyok esve.
- Megoldható lenne, hogy bent maradjon vele a barátja?- kérdezte apa a nővérkét.
- Megkérdezem Dr. Smith-et! Egy pillanat és visszajövök- elhagyta a szobát, majd két perc múlva visszatért.- Azt mondta, ha a beteg szeretné, akkor maradhat.
Bólintottam egyet, mire elmosolyodott és kiment.
- Vigyázz rá Zayn!- mondta apa, és még egyszer rám nézett.
- Vigyázok!
Kisétáltak az ajtón. Láttam még a nyitott ajtón keresztül, hogy Niall nyakába borul Tina.
Ekkor vettem csak észre, hogy a fal folyosón lévő oldalán is van egy ablak, amin látni lehetett a kinti történéseket. Mindenki kint volt. Niall, Liam, Danielle, Louis, Eleanor és Harry. Az utóbbi személy elég meggyötörtnek látszott.
Gondolom Zayn észrevette, hogy őket nézem, mivel megszólalt.
- Azóta itt van, mióta behoztak. Nem ment haza, még fürödni sem, hanem oda ment be- mutatott maga mögé, ahol egy ajtó volt. Gondolom fürdőszoba…
Elkezdtem mutogatni neki, hogy vegye elő a telefonját. Nem értette mit akarok vele, de odaadta. Gyorsan rámentem a jegyzet alkalmazásra.
„Mióta vagyok itt?”- bepötyögtem a készülékbe a kérdésem.
- Tegnap este történt...
„Te találtál rám?”
- Igen. Vagy fél órája elmentél akkor, és elkezdtem aggódni, hisz nem voltál Harry mellett. Azt mondtad, hogy „levegőzni” mész, ami nálad kb öt perc szokott lenni, így azt hittem vele vagy már.
„Láttad?”
- Nem. Mikor oda értem senki sem volt ott. Azonnal hívtam a mentőket, és a rendőröket. Utána meg a srácokat, és apukádat.
„???”- akartam, hogy folytassa a történetet.
- Apukád nagyon kiborult. Azonnal kocsiba szálltak, és itt találkoztunk vele, Tinával és Niall-el. Én veled jöttem a mentőben, míg a többiek taxit fogtak.
„Mit mondott nektek az orvos?”
- Csak apukáddal beszélt. Behívta az irodájába, majd mikor kijött, sápadt volt.
„Istenem!”- sápadtam el én is azonnal.
- Mi a baj?- kezdett aggodalmaskodni.
„Én még nem… És nem is…”
- Azt tudom, hogy még nem… Ugye használt gumit az a féreg?!- hergelte fel magát.
Megráztam a fejemet, és kitört belőlem a sírás.
A gépek hangosan elkezdtek sípolni. Berontott a szobába a nővérke, és valami folyadékot lövellt az infúziómba.
- Nyugtató és altató- szólt az értetlen fejemet látva. Körülbelül negyed óra alatt elkábultam és elnyomott az álom. Zayn egy percre sem engedte el a kezemet.