22.rész

- Köszönjük London!- kiabálták a koncert végén a fiúk, majd lejöttek a színpadról.
- Jók voltatok- mondta Tina, és átölelte Niall-t.
- Hogy tetszett?- jött oda hozzám Zayn.
- Egész jó volt.
- Mi az, hogy egész jó?!- háborodott fel Harry.
- Csak vicceltem! Profik voltatok. Én tuti nem tudtam volna folytatni az éneklést, ha egy lány megdob egy melltartóval- néztem Harry-re, aki emléket felidézve nevetésbe tört ki.
- A profik már csak ilyenek!
- Egoista!- vágtuk rá mindannyian egyszerre.
Tina felhívta apát, hogy végeztünk, és jöhet értünk, ám Harry benyögte a telefonba, hogy én még maradok.
- Miért is?- néztem rá.
- Beszélni szeretnék veled- vont vállat, majd bevonult az öltözőbe.
- Ez meg mit akar?- kérdeztem Tinát, aki még mindig Niall-el volt elfoglalva.
- Beszélgetni.
- Jó, de miről?
- Rólatok.
- Érdekes lesz...
- Majd számolj be mindenről!
- Oké- mondtam, majd mi is bementünk az öltözőbe, ahol megint nagy felfordulás volt.
- Harry! Hová tetted Kevin-t?- sipított Louis.
- Legutóbb a WC-ben láttam- válaszolt Harry.
- Miről beszélnek?- kérdeztem a mellettem álló személyt. Vagyis El-t.
- Louis-nak van egy kitömött galambja.
- Ez most komoly?!
- Halál komoly!
- Jézusom! Hová keveredtem?!
- A tinilányok álmába- válaszolt Liam, aki a fotelban ülve nyomkodta a telefonját.
Mióta Danielle elment, csak azzal foglalkozik, és szomorú. Niall is ilyen lesz, mikor Tina nem lesz vele? És milyen lesz Tina?
Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, miután sikerült kizárnom a külvilágot. Ami megjegyzem nehéz volt, mert üvöltöztek a szobában.
- Mindenki készen van?- eresztette el a hangját El.
- Igen is kapitány!- kezdtek tisztelegni mind.
- Indulhatunk haza?
- Igen!- válaszoltak megint egyszerre.

Apa már kint várta Tinát a parkolóban. Niall elköszönt tőle, és megbeszélték, hogy még dumálnak, ha hazaértek. Harry pedig megígérte apának, hogy időben -vagyis éjfél előtt- hazavisz.
Louis-ék beültek az egyik kocsiba, majd mi is Harry-vel az övébe.
- Hová megyünk?- kérdeztem tőle, mikor észrevettem, hogy nem fordultunk be az utcájukba.
- Titok!- fogta rövidre a választ.
- Ugye a szememet nem fogod bekötni?
- Nem. Nem fogom.
A továbbiakban csöndben elvoltunk, ami azt jelenti, hogy ő a gondolatait szedte össze, én meg próbáltam kitalálni, hogy mit akar...
- Megérkeztünk- állította le az autót egy teljesen sötét és kihalt helyen. Kicsatolta az övét és kiszállt a járműből.
- Hol is vagyunk pontosan?
- Nem lényeges- nézett be a kocsiba, mert én még mindig az anyósülésen ültem. Megvontam a vállamat, és kiszálltam én is. Elindult előre fele, bár nem tudom mennyit látott a sötétben. Mivel féltem volna egyedül, ezért követtem. Fél perc múlva, már egy sövény-szerűségben baktattam, az erdő közepén.
- Harry merre vagy?- kérdeztem halkan és kétségbeesetten.
- Itt!- mondta mellettem, mire összerezzentem.
- Szólhattál volna, hogy ne magassarkút vegyek fel!- dühöngtem.
- Na gyere!- mondta, és felkapott az ölébe.
- Köszi- morogtam még mindig.
Egy percnyi séta után letett, egy kis ház verandáján.
- Innentől boldogulsz- kérdezte.
- Igen. Ez a te házad?
- Igen. Kicsit rozoga, de jó ide elbújni a hétköznapok elől.
- Tud valaki róla?
- Nem. Viszont te elég sokat kérdezel.
- Csak akkor, ha nem érzem magam biztonságban.
- Félsz?- kérdezte, és közelebb lépett hozzám.
Már körülbelül csak egy lépés választott el tőle.
- Kéne?- kérdeztem vissza, miközben a fákon átsütő hold fényében megláttam az arcán lévő apró mosolyt.
- Lehet...- mondta és még közelebb hajolt.