23.rész

Az orrunk már összeért, mikor felemelte a kezét, és elkezdett valamit matatni a ház falán mögöttem. Hirtelen világosság tört ránk, vagyis a villany kapcsolóért nyúlt... A fény miatt lehajtottam a fejem, ám a művelet közben lefejeltem Harry-t.
- Bocsi- néztem rá bűnbánóan, miközben a fejemet fogtam.
- Semmi- mondta és elővett a farzsebéből egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót. A verandáról beszűrődő fény megvilágította a  kis előszobát, amiből a nappali és a konyha nyílt.
- Hogy-hogy ide jöttünk?- kérdeztem, mikor már a nappaliban ültünk egymás mellett.
- Valami nyugis helyet kerestem, ahol nem kapnak le minket a fotósok.
- Nehéz lehet...
- Meg lehet szokni, és élvezem is.
- Nem hiányzik a régi életed?
- Már annyira hozzászoktam ehhez, hogy néha el is felejtem, mi volt előtte... de persze mindig bennem van az, hogy honnan jöttem.
- Sajnálom- mondtam együtt érzően.
- Nem kell! Én vállaltam, ráadásul nem is olyan rossz.
Ezután beállt közénk a csend, amit nem éreztem annyira kínosnak, mint ahogy általában lenni szokott.
- De gondolom nem erről akartál beszélgetni- szólaltam meg én először.
- Igaz is... Szóval... Khm...
- Nyögd ki! Nem foglak megenni.
- Volt valami közted és Zayn között?- hadarta el gyorsan a kérdését.
- Az igazat akarod tudni?- húztam az agyát.
- Feltétlenül! Nem akarok vele balhézni.
- Nem volt semmi, csak gondoltuk megnézzük az arcotokat.
- Hál' Istennek!- sóhajtott fel halkan.
- Csak nem örülsz?
- Hát ami azt illeti, megkönnyebbültem, hogy nem kell a haverommal összeveszni.
- És miért tennéd?
- Ezért!- mondta és közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt.
- Harry, ezt nem kéne!- toltam el magamtól.
- Miért?
- Alig ismerjük egymást, és ha jól tudom neked turnéd lesz egy hónap múlva...
- Ilyenkor annyira nem szeretem ezt az életmódot.
- Jelen esetben nem az életmóddal van gond, hanem azzal, hogy túlságosan sietsz.
- Akkor ez azt jelnti, hogy van esély?
- Talán- mosolyogtam rá óvatosan.
Tina mesélt róla, hogy nem kell minden szavát elhinni, hiszen hall híreket a nagyvilágban róla, és én sem vagyok hülye... Ismerem a Harry típusú fiúkat. Megkapják amit akarnak és továbblépnek. Elég sok ilyen fiú van a suliban, szóval már tudom kezelni a helyzetet, bár Harry olyan ártatlannak tűnik... Nem tudnám róla elképzelni, hogy olyan, mint ahogy leírják. Ezért is kéne rendesen megismerjük egymást.
- Kérsz inni?- kérdezte jókedvűen.
- Igen, kérek.
- Kóla vagy víz?- kérdezte a konyhából.
- Kóla.
Míg nem ért vissza, körülnéztem a nappaliban. A kanapéval szemben volt egy kandalló és fölötte pedig egy tájkép. A kandalló bal oldalán egy ablak, a jobb oldalán pedig egy polc, amin képek voltak. Közelebb mentem, hogy meg tudjam  nézni őket.
- Ők a családod?- kérdeztem, mikor már a kezembe adta a poharat.
- Igen. Anyukám, Gemma és a nevelőapám.
- A szüleid elváltak?
- Igen. Mikor hat éves voltam- köszörülte meg a torkát, amiből arra következtettem, hogy nem nagyon szeret erről beszélni.
Tovább néztem, a többi képet a polcon, de láttam a szemem sarkából, hogy engem figyel. Egy lépést sem hátrált mögülem, szóval szinte egymásnak simultunk. Nem volt olyan sok kép kitéve a bandáról, inkább a családján van a hangsúly, hiszen a sztár világból akar szabadulni...
- Nagyon tetszik!- mondtam neki, miután körbejártam az egész nappalit.
- És akkor még a hálószobát nem is láttad- húzódott mosolyra a szája.
- Szerintem azonnal bedőlnék a fáradtságtól az ágyba.
- Nem vagy vele egyedül. Mit szólnál, ha itt maradnánk éjszakára? Nincs kedvem hazakocsikázni.
- Én benne lennék, csak nem tudom, hogy apa mit szólna hozzá...
- Hívd föl!
- Oké...- egyeztem bele, és tárcsáztam a számot.
- Szia kicsim!- szólt bele apa a telefonba.
- Szia apa! Lenne egy kérdésem.
- Mondjad!
- Itt maradhatnék Harry-vel? Beszélgettünk és elszaladt az idő. Na meg fáradtan nem valami kellemes vezetni.
- Rendben, de ne csináljatok semmi meggondolatlanságot!
- Apa!
- Értem én... Csak óvatosan!
- Oké. Köszi. Szia!
- Szia kicsim!- köszönt el, és letette.
- Na?- kérdezte mellettem Harry.
- Könyörgöm... Mindent hallottál! Had ne ismételjem meg még egyszer.
- Jól van! Megkíméllek.
- Nagyon nagylelkű vagy- ütöttem egy kicsit a mellkasán.
- Most verekedni, vagy aludni szeretnél?- húzta föl a fél szemöldökét.
- Aludni!
- Na akkor gyere! Adok valami kényelmeset, amibe tudsz is.
Elsétáltunk a nappali egyik sarkában lévő szekrényhez és kivett nekem egy pólót.
- Nadrág is kell?
- Nem. Elleszek... Köszi.
- Szívesen. De ugye nem gáz, ha én csak egy boxerben leszek?
- Addig nem, amíg rám nem mászol az ágyban.
- Ha gondolod, aludhatok a kanapén is.
- Félős vagyok. Főleg idegen helyen, az erdő közepén... Szóval, ha nem bánod, akkor veled aludnék.
- Oké. A fürdőszoba ott van- mutatott az előszoba felé. Bementem a kis helyiségbe, amiben volt egy kád és egy mosdókagyló. A szűkös helyen átvettem a pólót, de tavasz lévén még hideg volt, így tiszta libabőrős lettem.
- Hideg van- szóltam neki, mikor visszamentem a nappaliba.
- Fönt melegebb van- mutatott a létra felé.- Menj nyugodtan!
Elkezdtem felfelé mászni, mikor tudatosult bennem, hogy alattam áll.
- Jó a belátás?- kérdeztem szembe fordulva vele, az egyik "lépcsőfokon" állva.
- Mi? Ja...- ennyi volt a reakciója. Megforgattam a szemem, majd mentem tovább. Mikor felértem, egy nagy matracot láttam meg, amin szépen meg volt ágyazva.
- Szóval ez a "hálószoba"?
- Igen. Itt csak aludni szoktam.
- Ahh... A részletekre nem vagyok kíváncsi.
- Nincsenek részletek- mászott utánam.
Bevackoltam a takaró alá magamat, és ő is követett, amint felért. Lekapcsolta a lámpát -mert fönt is volt egy kapcsoló- és elhelyezkedett mellettem.
- Arrébb menjek?- kérdeztem.
- Nem kell- mondta és átkarolt hátulról. Inkább nem szóltam semmit, hiszen abba még nincsen semmi, hogy egymás mellett alszunk...