24.rész

Az arcomba csapódott valami. Lassan kinyitottam a szememet, de Harry kezétől nem sokat láttam, mivel az még a fejemen volt. Megpróbáltam óvatosan leszedni magamról, ami sikerült is, ám mikor felültem, a másik kezével átkarolta a derekamat és úgy húzott magához közelebb.
- Harry. Ébredj!- hajoltam a füléhez.
- Még öt perc- kérlelt teljesen rekedt hangon.
- Hát jó...- adtam meg magam és visszadőltem mellé, és tovább húztam a lóbőrt.
Nem tudom mennyit aludhattunk még, de Harry telefonjának csörgése ébresztett fel minket.
- Hello- szólt bele, majd hümmögéssel válaszolgatott a vonal másik végén lévő személynek.
- Ki volt az?- kérdeztem kikukucskálva a takaró alól.
- Liam. Ma nem kell próbára menni délután.
- Akkor pihenhetsz.
- Bizony!- dőlt vissza jólesően a puha párnára.
- Viszont engem még haza kéne furikázzál...
- Öltözz fel, és mehetünk is!
- Neked sem ártana valamit magadra kapni.
Lementünk a nappaliba, bevonultam a fürdőbe, felvettem a ruháimat, és visszamentem Harry-hez, aki már teljes harci díszben állt előttem.
- Nincs itt semmi ennivaló. Remélem nem gond.
- Nem. Majd otthon eszem valamit.
Most már könnyebben igazodtam az erdőben, és nem botlottam meg minden egyes lépés után. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé.
A házunk előtt leállította a kocsit, és elkísért az ajtóig.
- Szóval- kezdett bele a búcsúzkodásba, miután elkísért az ajtóig.
- Szóval...- folytattam.
- Örülök, hogy tudtunk beszélni.
- Én is!
- Akkor én megyek. További szép napot- mondta és adott két puszit az arcomra, ami a szám szélét is érintette.
- Szia. Neked is!- mosolyogtam rá.
Megvártam míg beszáll és elhajt a kocsival. Előszedtem a kulcsomat és bementem a házba.
- Sziasztok!- köszöntem a TV előtt ülő apámnak és Tinának.
- Szia!- köszöntek egyszerre.
- Milyen volt az estéd?- kérdezte Tina.
- Jó- válaszoltam szűkszavúan.
- Ma mész valahová?- kérdezte apa.
- Elvileg meglátogatom az ikreket. Ti?
- Niall-hez megyek- mondta mosolyogva Tina.
- Én meg dolgozni. Sokáig leszek bent, de Tinának legkésőbb tízre itthon kell lennie. Remélem addigra én is hazaérek.
- Akkor tízre haza kell jöjjek?- kérdeztem apától.
- Igen. Örülnék neki...
- Rendben.
- Én megyek is- mondta Tina, és kirohant az ajtóhoz, ahol az előbb csengettek.
Niall nem jött be, csak a hangját hallottam, hogy mond valamit Tinának, majd egy ajtócsukódást.
- Hát ezek elmentek- mondtam apának.
- Hallottam. Rendes fiú ez a Niall?
- Igen. Nagyon aranyos, és összeillenek Tinával.
- De még csak 14 éves, és Niall mennyi is?
- 18.
- Atya ég!- esett pánikba apa. Anya halála előtt kevesebbet volt velünk, így alig tud rólunk valamit, bár az utóbbi fél évben próbál megismerni rendesen minket.
- Semmi pánik! Tina okos, és tud mindenről- utaltam arra, hogy fel van világosítva.
- De...
- Apa! Beszélek vele, ha akarod- sóhajtottam fel.
- Köszönöm. És mi van veled, és azzal a másik taggal?
- Aranyos, de nagyon próbálkozik.
- Szólj, ha el kell intézni- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Oké.
- Ezután számítsak arra, hogy még annyit sem látlak titeket, mint eddig?- szomorodott el.
- Ha akarod, itt is bandázhatunk, de nem hiszem, hogy örülnél öt fiúnak... Na meg azt sem hiszem, hogy bármi kapcsolat lenne közöttünk, azon kívül, hogy Tina Niall-el lóg.
Még beszélgettünk egy darabig, de sajnos neki el kellett mennie. Imádom ezeket az apa-lánya beszélgetéseket. Néha csak ilyenkor értem meg, hogy miért is van apja az embernek... A hétköznapokon szigorú, ám mikor leülsz vele beszélgetni, akkor azt gondolod, hogy ő az egyetlen férfi, aki megért. És ez részben így is van.
Miután elment bekapcsoltam a zenecsatornát, és feltettem max hangerőre. Mivel nem ettem aznap még semmit, kimentem a konyhába, hogy összeüssek magamnak egy kis rántottát. Miközben csináltam, Dorothy hívott, hogy mikor tudok átmenni. Mondtam neki, hogy eszem, lefürdök és rohanok hozzájuk.
Mikor mindennel kész voltam, elindultam a Hamilton ikrekhez.