40.rész

Sok új olvasóm lett, pár "törzsvendégnek" köszönhetően, szóval KÖSZÖNÖM!!!!
Örömmel látom, hogy érdeklődtök az új részek felől. Mindig próbálom a legjobbat kihozni magamból, minimális idő alatt, de ez nem mindig sikerül, ezért bocsánat, ha nem kaptok sűrűn részeket!
Jó olvasást! :)) <3




- Mi azt hiszem elmegyünk Leilával- mondta Harry, mikor már elég intenzíven smároltak mellettem Louis-ék.

Bólintottam egyet, hisz a látottak alapján én csak a fölösleges gyertyatartó lennék. Felmentem Harry szobájába, és valami ruha után kutakodtam az egyik bőröndömben.

- Letusolok és mehetünk- mondtam az ajtóban álló Harry-nek.
- Pakolj össze valami pizsamát és váltóruhát is.
- Hová megyünk?
- Az erdei házba- vont vállat.
Bevonultam a fürdőbe. Hamar elvégeztem a dolgaimat, és immár felfrissülve álltam a szoba közepén, ahonnan eltűnt Harry. Bepakoltam pár dolgot a táskámba, és már készen is voltam.

- Mehetünk?- kérdezte, mikor belépett a szobába.
- Igen.
- Még beugrunk kaját venni, mert nincsen kint semmi, és nem ehetünk itt- mondta, mikor az előszoba felé haladtunk.
- Jó szórakozást nektek!- mondta Louis, mikor kinézett a kanapé fölött.
- Nektek is!- válaszoltuk egyszerre Harry-vel.
Igazság szerint érdekes volt ez az egész szituáció, hiszen meg sem beszéltük a kora délutáni kirohanásomat, de most mégis vele megyek el kettesben. Ráadásul vele is fogok aludni...
Na jó, nem kell rosszra gondolni, hisz én úgy nyugtattam meg magam, hogy bemeséltem magamnak, hogy ez egy semmiség volt, és csak barátok vagyunk. Ami igaz is!
Beültünk a kocsijába, és elindultunk vásárolni.
- Mit akarsz enni?- kérdezte már a boltban.
- Mondjuk... Őőő... Sajtos-tejfölös húst rizzsel.
- Rendben.
Megvettük a hozzávalókat, és elindultunk az erdő felé. Időközben elkezdett esni az eső, így Harry-nek lassítani kellett, mivel beborult az egész ég, és köd volt. A rádió halkan szólt, mi pedig meg sem szólaltunk.
Mikor megérkeztünk, beizzította a kandallót, mert elég hideg volt odabent.
Elkezdtük csinálni a vacsorát.
- Bocsánatot szeretnék kérni, a viselkedésem miatt- törte meg a csöndet.
- Bocsánatkérés elfogadva!- mosolyogtam rá őszintén.
- Tényleg sajnálom!
- Ha még egyszer bocsánatot kérsz, megverlek!- fenyegettem meg.
- Te... Engem...- mutatott rám, majd magára.
- Kicsi a bors, de erős- néztem vele farkasszemet.
- Igaz... Akkor jobb, ha nem idegesítelek föl- mondta pimasz mosollyal.
- Bizony!
Csendben főztük a vacsorát, mikor megszólalt a mobilom.
Megnéztem a képernyőt, és az apám nevét láttam meg rajta. Nem foglalkoztam vele, csak visszacsúsztattam a készüléket a zsebembe.
- Nem veszed föl?- kérdezte, mikor másodszorra is megszólalt.
- Nem...
- Apukád az?- kérdezte halkan.
- Igen.
- Egyszer beszélned kell vele.
- De nem most!
- Egy hónapod van rá... Utána úgyis találkozni fogtok.
- Nem akarok!- makacskodtam.
Odajött hozzám, és átölelt. Az arcomat a mellkasába fúrtam. Nem tehetek róla, hogy kicsire nőttem... Kellemes érzés volt a karjaiban lenni. Élvezetem. Olyan volt, mint egy fal, ami megvéd mindentől és mindenkitől. Adott egy puszit a hajamba, de nem engedett el, és én nem is akartam.
Most az ő telefonja szólalt meg.
Egyszer kidobom az ablakon őket!- gondoltam magamban.
- Jó napot!- köszönt, mikor felvette.
Felvont szemöldökkel néztem rá, mert már elengedett.
Ez most komoly, hogy az apám felhívta?!
Rosszallóan megráztam a fejemet, és kivettem a hűtőből a narancslevet.
Nem nagyon érdekelt, hogy miről beszélnek, hisz úgy is tudom, hogy rólam van szó. Én addig leültem a nappaliba, és elszürcsölgettem az innivalóm.
Miután kellőképpen kitárgyaltak, sőt még nevettek is egy sort, elköszöntek egymástól és letették a telefont.
- Hallom jól elbeszélgettetek- mondtam neki hűvösen.
- Jajj, ne legyél már ilyen!- nézett rám olyan szemekkel, mint a Shrek-ből a macska.
- De ilyen vagyok!- mondtam neki, és kivonultam a konyhába megnézni a húst.
- De ne legyél- mondta teljesen a hátamnak simulva, miközben a nyakamat puszilgatta.