26.rész

***Leila***

Mivel csak két utcával laknak lejjebb, így gyalog mentem. Mikor oda értem, az ikrek anyukája -Esther- nyitott ajtót. Anyával mindig is jóba voltak, és szinte minden szombaton együtt ebédelt a két család.
Igazából úgy ismerkedtünk meg, hogy apa Londonba kapott állást, és Logan -az ikrek apja- segített apának a cégnél. Aztán mi gyerekek elválaszthatatlanok lettünk egymástól.
Esther mondta, hogy fent vannak a szobáikba, így felfutottam a lépcsőn, és bekopogtam Dorothy ajtaján.
- Mi van már Nick?- jött bentről a hang.
- Sajnálom, de Leilának hívnak- nyitottam be hozzá.
- Áhhh szia- derült ki az arca.
- Már megint mit csinált Nick?- kérdeztem tőle.
- Megitta a narancslevemet reggel...
- Azóta csata van?
- Igen.
- Néha nem tudom, hogy anyukátok hogy bír titeket...
- Hát apa már elhúzott- mondta vállat vonva.
- Szia pöttöm- rontott be az ajtón Nick.
- Szia óriás- köszöntem én is.
- Nem is olyan nagy- jegyezte meg Do.
- De ez itt lent igen- mutatott a "büszkeségére".
- Még nem volt szerencsétlenségem, hogy lássam- mondtam a "büszke" gazdának...
- Én már láttam. Nem nagy látványosság- jegyezte meg Do fintorogva. Éljen a testvéri szeretet!
- Most komolyan ez a téma?- kérdezte Will, a négyes fogatunk eddig hiányzó tagja. Imádunk együtt lenni és beszélgetni... Pontosabban hülyülni. Na jó, tudunk mi normálisak is lenni, ha nagyon akarunk.
Az első sulis nap óta együtt nyomulunk, azaz 10 éve elválaszthatatlanok vagyunk. Nick Will mellett ül a suliban, én pedig Do mellett, amióta csak az eszemet tudom. Bár néha a tanárok elültetnek egymás mellől minket...
- Készen vagytok egy újabb Twitcam partyra?- kérdezte ki más, mint Will. Na igen... A suliban mi vagyunk a nagy sztárok... És ez most nem nagyképűség akar lenni. Általában, ha kiírjuk Twitter-re, hogy együtt vagyunk, akkor sokan írják, hogy látni akarnak minket.
Lehet hogy egy kicsit Twitter és Facebook függők vagyunk... De ez van.
Felléptem az én felhasználómmal, és láttam, hogy elég sokan bekövettek.
Megnéztem, hogy mi ennek az oka...
- Az ott a buzibanda egyik tagja?!- kiáltott egy nagyot Will mellettem.
- Megsüketülök, te őrült!- vágtam tarkón, majd elkezdtem olvasni a tweet-et.
@Louis_Tomlinson: "A banda nevében kijelenthetem, hogy te lettél a Répa-Díj nyertese @Lia_Butler!!!"
@Lia_Butler: "Ez hízelgő, de normális, hogy nem tudom miről van szó @Louis_Tomlinson? Valaki segítene megfejteni?"
- Nem akarom megzavarni ezt a magánbeszélgetésnek nem nevezhető dolgot, de elmagyaráznád, hogy miért beszélgetsz egy híres sráccal?- kérdezte Nick.
- Miattuk nem tudtam találkozni veletek. Azt hittem Do elmondta- néztem az említett személyre.
- Csak annyit mondott, hogy találkozgatsz valakikkel- mondta Will.
- A húgom miatt...-kezdtem bele a történetbe, amit hamar el is meséltem nekik. A fiúk fintorogtak, mikor mondtam nekik, hogy Harry és köztem elcsattant egy-két ártatlan csók, de amúgy jól fogadták a hírt...
- Akkor show?- kérdezte Do.
- Mehet- mondtuk egyszerre, és elindult a "show".
- 500 néző? Jól látok?- kérdeztem a körülöttem ülőket.
- Jól látod! Biztos az új haverjaid rajongói- mondta Will, mire vállba boxoltam.
Szokásosan hülyültünk, és válaszolgattunk a kérdésekre, de az 1D fanatikusok durvább kérdéseit, megjegyzéseit hanyagoltuk...
Aztán hirtelen megszólalt a telefonom, amit Nick azonnal fel is kapott az asztalról, de nem nyomta meg a zöld gombot.
Belenézett a kamerába és elkezdte sikítani a hívóm nevét...