Innentől saját készítésű ruhakollekciók lesznek benne... Ha tetszik, és vinni akarod, előtte szólj nekem! :))
Másnap arra keltünk, hogy Louis becsapódott közénk. Harry-vel egyszerre nyögtünk fel, mivel szorosan egymás mellett voltunk, és így nem tudott rendesen közénk férkőzni.
- Jó reggelt hátalvók!- üvöltött a fülünkbe.
- Lehetne jobb is- válaszoltam, miközben a fejemre húztam a takarót.
- Aludni akarok!- jelentette ki Harry, miközben Louis-t lökdöste le magáról.
- Milyen morcosak vagytok...- jegyezte meg, majd kimet a szobából.
- Meg fogom szívatni szerdán- mondtam Harry-nek, és összeborzoltam a haját.
- Én benne vagyok- mondta, és a haját igazgatta, bár nem járt sok sikerrel.
- Haza tudsz vinni?- kérdeztem tőle, miután kikeltünk az ágyból és felöltöztünk (természetesen külön).
- Igen. Este elmenjek értetek?- kérdezte a konyhába menetel közben.
- Azt megköszönném! Nem szeretnék négy bőrönddel idesétálni.
- Annyi cuccot hozol?- kerekedtek ki a szemei.
- Igen. Egy hónap sok idő...
- Akkor csinálok helyet a szekrényemben neked.
- Köszi, de nem szükséges. Tudok bőröndből élni.
Louis csinált nekünk reggelit. Persze meg akart viccelni minket, de nem sikerült neki, mivel Harry észrevette, hogy répát akar tenni a kajánkba. Remélem többet nem csinál nekem Louis reggelit... Felvettük Tinát, és elindultunk hazafelé. Harry kitett minket a házunk előtt, majd továbbhajtott.
Apa bőröndjei már az előszobában voltak, ő pedig a nappaliban ült a laptopjával a kezében. Köszöntünk egymásnak, és leültünk mellé.
- Tényleg nem bánod, hogy ott leszünk a fiúknál?- kérdezte Tina.
- Nem. Kedvesnek tűnnek, és nincs más lehetőség.
- Igaz. Hánykor indulsz?- kérdeztem.
- Hatra kell a reptérre érni. Elkísértek?
- Igen. Csak akkor adj pénzt taxira.
- Rendben. A bankkártyádat meg feltöltöttem- mondta nekem.
- Köszi, de így is sok pénz van rajta...
- Tudom, de egy hónapra megyek. Gondoltam jobb, ha van tartalék.
Komolyan... Mikor lett apa ilyen bőkezű és engedékeny? Világ életében szorosan tartotta a gyeplőt, most meg hirtelen megváltozott. Valami van a dologban... Érzem...
Gyorsan összepakoltuk Tinával a bőröndjeinket és mivel apa mondta, hogy elmegyünk
ebédelni, így átöltöztem. Mondjuk nem vittem túlzásba.
A kései ebéd alatt jól elbeszélgettünk apával, ám éreztem, hogy valamit el akar mondani nekünk...
- Lányok!- kezdte el, mikor a főételt kaptuk ki.
- Igen?- kérdeztük Tinával egyszerre.
- Én is nehezen tettem túl magam azon ami történt, de továbbléptem- mondta egyre halkabban a végét.
- Mi?-kérdeztem vissza.
- Randizgatok valakivel- vallotta be.
- MI?- kérdeztem még dühösebben.
- Leila, nekem is nehéz- mondta apa nyugtatás képen. Hát nem sikerült neki!
- Ez most komoly?- fakadtam ki.
- Igen- hajtotta le a fejét.
- Elment az étvágyam!- csaptam le az asztalra a szalvétát, ami az ölemben volt addig. Felkaptam a táskámat, és kirohantam az étteremből. Nem érdekelt, hogy hányan néznek meg, és az sem igazán hatott meg, hogy szakadt az eső. Az utóbbinak igazán örültem, mert így legalább nem volt feltűnő, hogy sírok.
Nagyon fájt. Miért tette?! Szerette anyát... Elárulta és engem is! Ezernyi dolog cikázott a fejemben.
Igazából nem is figyeltem, hogy merre megyek. Szerencsére a lábam jó helyre vitt... A kedvenc parkomba. Nem túl nagy, és ezáltal nem is olyan híres. Kevesen vannak, és mindig szabad az én padom. Tizenhárom éves lehettem, mikor felfedeztem ezt a helyet. Akkor vesztem össze először Dorothy-val, és annyira bántott a dolog, hogy elmenekültem otthonról.
Mivel a telefonom megállás nélkül csörgött, kikapcsoltam, és beledobtam a táskámba. Egyedül Tina tudja, hogy hová szoktam elbújni.
Mondtam már, hogy nem szeretem, ha sírni látnak?! Egyedül anya, Tina és Dorothy látott eddig engem így. Na meg egyszer Harry...
Elővettem a cigis dobozomat, és rágyújtottam. Nehéz megállni...
Vagy fél órát lehettem már ott, mikor valaki leült mellém.
nagyon jó lett már vártam :D *-*
VálaszTörlésköszönöm! :))
Törlés